Mozdulataim

A réten, amit eddig csak képzeletben láttam,
pont annyira, hogy eltakarják a napot,
megjelennek —
a varjak
rám szállnak, belém kapaszkodnak,
és pár nehezebb szárnyverdesés után
már az égben pihenek.

Te épp megjelensz, pár ismeretlennel,
akiket nagy nehezen találtál a szomszéd faluban,
keresésemre indultatok.

De én nem vesztem el, látod?
Mennyi nézőpontból lehet ezt is.

Egy ideig még maradtok,
megvárjátok a földre érést.
Szétkarmolt testemen
vércseppekben csillog a nyár.

Bárcsak megtudnálak ölelni – mondom
ebben a végtelen katarzisban,
de serceg a bőröm,
holnapra tollaim nőnek.

Látod? Repülök!
Onnan nézve már minden csak zuhanás.